Részvételi szabályzat

A Szeged Nova és az Adrenalin Sport Egyesület által szervezett VIII. Szeged Nova Túra Részvételi Szabályzata

I. Általános rendelkezések

1. A regisztrációval a Résztvevő kijelenti, hogy a Szeged Nova és az Adrenalin Sport Egyesület (a továbbiakban „Szervező”) által szervezett VIII. Szeged Nova Túra versenykiírását mindenben megismerte, az abban foglalt szabályokat tudomásul vette és magára kötelezőnek ismeri el. 14 év alatti kiskorú Résztvevő kizárólag a törvényes képviselője beleegyezésével vehet részt a rendezvényen.

2. A Résztvevő köteles a hatályos közlekedési szabályokat (KRESZ) betartani, különös tekintettel az alábbiakra:

  • Jobbra-tartási kötelezettség
  • Elsőbbségadási kötelezettség
  • Gyalogos átkelőhely szabályai

A VIII. Szeged Nova Túra részleges útvonal biztosítással, a közúti forgalom fenntartása mellett zajlik. Résztvevő köteles a rendőrség és a Szervező, illetve a képviseletükben eljáró személyek utasításait betartani!

3. A regisztrációval a Résztvevő kijelenti, hogy az eseményre edzéssekkel készült, a táv teljesítésére alkalmas egészségügyi állapotban van, szívérrendszeri megbetegedésben nem szenved.

4. Az eseményen a Résztvevő saját felelősségére vehet részt. Az eseménnyel összefüggő bármilyen egészségügyi károsodásért, illetve balesetért, anyagi kárért a Szervező felelősségét a jogszabályok által megengedett legteljesebb körben kizárja, kártérítésre nem kötelezhető.

5. A Résztvevő - saját és mások testi épségének védelme érdekében – indulás előtt köteles ellenőrizni, hogy sportfelszerelése alkalmas-e az adott táv teljesítésére. A Szervező jogosult arra, hogy a nem megfelelő felszereléssel indulókat bármely időpontban kizárja a VIII. Szeged Nova Túráról.

6. Szervező a hiányosan megadott nevezési adatokból, valamint a karszalag nem megfelelő viseletéből eredő problémákért nem felel.

7. Az előnevezés csak a határidőig, az Adrenalin SE számlájára beérkezett átutalással együtt érvényes. Amennyiben valaki nem vesz részt a Túrán, a nevezési díjakat nem áll módunkban visszautalni. Befizettet díj esetén a nevezés átruházható, amiről a szervezőket írásban kell tájékoztatni, legkésőbb 2024.05.22-ig.

8. A regisztrációs díjról elektronikus számlát állítunk ki, amelyet e-mailben küldünk meg. Nyomtatott számlát nem készítünk, nem küldünk. Az elektronikus számla ugyanazokat az adatokat tartalmazza, mint egy nyomtatott számla. Az elektronikus számla csak elektronikus formában alkalmas adóigazgatási azonosításra, ezért kérjük, hogy töltsd le és a fájlt őrizd meg az elévülési idő végéig (8 év).

9. A Résztvevő a balesetek elkerülése végett a rajtnál türelmet tanúsít, a VIII. Szeged Nova Túra során saját és mások testi épségét nem veszélyezteti.

10. A Résztvevő köteles különösen ügyelni a természet rendjére és tisztaságra. A frissítő állomáson kívül történő szemetelés a VIII. Szeged Nova Túra mezőnyéből való kizárást vonja maga után.

11. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a verseny kiírásokat az eseményt megelőzően módosítsa. Az esetleges módosításokról a szegednova.hu oldalon, Szeged Nova Facebook oldalán és a helyszínen ad tájékoztatást.

12. A Résztvevő köteles a rendezvényre gyártott nevezést követően kiadott egyedi emblémás karszalagot viselni a rendezvény végéig. Karszalag nélküli indulókat bármely időpontban a rendező kizárja a VIII. Szeged Nova Túráról.

II. Adatvédelem

1. A rendezvény Adatkezelője a Szervező, Szeged Nova áruház üzemeltetője, a Hansa-Kontakt Kft. (székhely: 6728 Szeged, Back Bernát utca 6., adószám: 11099286-2-06). A cég hatályos adatkezelési tájékoztatója elérhető a www.hansa-kontakt.hu/adatvedelem címen.

Az adatok feldolgozását a Szervező megbízásából a Digicube Kft. (6729 Szeged, Holló utca 9/a 1. em. 2 69., adószám: 14315761-2-06), mint Adatfeldolgozó végzi.

Az adatkezelés a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik. Az adatkezelés során Szervező maradéktalanul betartja az információs önrendelkezési jogról szóló 2011. évi CXII. tv, valamint az EU 2016/679 (GDPR) rendelet előírásait.

2. A Résztvevő/Érintett a hozzájárulás megadása előtt jelen részvételi szabályzat és a II.1. pontban hivatkozott adatkezelési tájékoztató alapján teljes körű tájékoztatást kap az adatkezelés céljáról, időtartamáról és kezelésének módjáról, valamint jogorvoslati lehetőségeiről.
A rendezvényre történő jelentkezés során a rendezvény lebonyolításához szükséges alábbi személyes adatok megadása elengedhetetlen, a szabályzat elfogadásával Érintett hozzájárul az alábbi adatok feltüntetett célú kezeléséhez:

  • Név
  • Születési dátum
  • Lakcím

Az adatkezelés célja a regisztrált jelentkezők helyszíni beazonosítása a részvételhez szükséges felszerelések átvétele érdekében.

Érintettek fentieken kívül az Adatkezelő rendelkezésére bocsáthatnak kapcsolattartási adatokat (telefonszám, e-mail cím) a regisztráció során és a rendezvény lebonyolítása folyamán esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása céljából. Az adatszolgáltatás minden esetben önkéntes.

3. Külön hozzájárulás esetén a Szervező felhasználhatja az Érintett e-mail címét gazdasági reklámot is tartalmazó elektronikus hírlevelek (eDM) küldésére. A hírlevélküldésre vonatkozó adatkezelési alapelvekről az Adatkezelő II.1. pontban hivatkozott adatkezelési tájékoztatójában talál részletes tájékoztatást.

4. A részvétel szabályzat elfogadásával és a regisztráció elküldésével Érintett hozzájárul a rendezvény során róla készített hang, film-, és képanyagok Szervező általi, marketing célú felhasználásához mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, a személyiségi jogok maradéktalan betartása mellett.

III. Záró rendelkezések

1. Jelen szabályzat visszavonásig érvényes. A Szervező fenntartja a jogot, hogy jelen Szabályzatot bármikor megváltoztassa, amelyről haladéktalanul tájékoztatja a Résztvevőket a szegednova.hu oldalon, továbbá Szeged Nova áruházban (Vevőszolgálat).

2. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a VIII. Szeged Nova Túra felfüggessze, vagy megszüntesse, amennyiben annak folytatása rajta kívülálló okok alapján nem lehetséges.

Támogatók

Hírek

Prev Next
Ünnepi Nyitvatartás

Ünnepi Nyitvatartás

Tisztelt Vásárlóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Áruházunk

2024. december 24-én 7-14 óráig tart nyitva.

December 25-26-án zárva tart.

Bővebben

Álláslehetőség

Álláslehetőség

 

Szakképzett, gyakorlattal rendelkező péket keresünk pékségünkbe!

 

Bővebben

"I ❤ Príma" nyereményjáték - Citroën C3

"I ❤ Príma" nyereményjáték - C…

 

Véget ért legújabb I ❤ Príma Nyereményjátékunk.

Bővebben

Kisorsoltuk az "I ❤ Príma Fiat 500" nyertesét

Kisorsoltuk az "I ❤ Príma Fiat 500…

 

Kisorsoltuk  az I ❤ Príma Nyereményjáték nyertesét,
a Fiat 500 új tulajdonosát.

Bővebben

 
   

Oldalainkon HTTP-sütiket (cookie-kat) használunk a jobb működés érdekében. További információkért kattintson ide!